Sok esetben még a hozzáértők is értetlenül szemlélik azt, ami a világgazdaságban és a világpolitikában történik. Pedig mindig voltak, akik azt állították magukról, hogy értik a folyamatokat, és megmondják azt is, mi következik. Francis Fukuyama pl. akkor vált igazán ismertté, amikor 1989-ben megírta A történelem vége című, azóta is sokat emlegetett esszéjét, majd három évre rá A történelem vége és az utolsó ember című könyvét. Ezekben valójában azt jósolta meg, hogy a Szovjetunió összeomlásával a liberális demokráciák világszerte mindenütt győzedelmeskedni fognak. Fukuyama arra számított, ezzel lényegében véget is érhet a történelem. Bizonyos szempontból azonban elejétől furcsa lehet ilyen véleményt megfogalmazni, hiszen világunk mindig is változott, és borítékolhatóan ezután is így lesz. Sokféle módon értelmezhető azonban a felvetés, például úgy, hogy az emberi társadalom megtalálta azt a szerveződési modellt, ami hosszú távon jól működik, és jólétet hoz mindenkinek. A történelem azonban nem érhet véget, és nem is pont úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Fukuyama jövendölte. Ennek újabb bizonyítéka, hogy ezt ő maga is beismerte, a Foreign Affairs amerikai magazinban a napokban megjelent írása, melyben lényegében egyfajta magyarázkodásba kezd. A 80-as évek végén Fukuyama úgy vélte, az amerikai modell szinte spontánul fog a planétán elterjedni, mivel nagy riválisa, a kommunizmus bukása után nem áll többé már semmi az útjában. Egyben úgy gondolta, hogy nemcsak a liberális demokrácia terjed el, de kevesebb lesz az államok közötti konfliktus, a jólét növekedésével megoldódnak a társadalmi problémák. Háborúk és forradalmak nélkül a történelem tragikus szakasza véget érhet. Úgy gondolta, a folyamat végén nem az embert a másik ember farkasának látó Hobbes víziója, hanem a Kant által leírt „örök béke” valósulhat meg.
MINDEN VÁLTOZÓBAN
Gyakran nehéz azt megítélni, mi a jobb vagy a rosszabb: egy véleményét szinte naponta változtató, vagy dogmáihoz évtizedekig ragaszkodó tudós, vagy filozófus. A teóriájával a saját karrierjét szépen felépítő amerikai–japán Francis Fukuyama valahol a kettő között helyezhető el. A történelem végét követően egyik műve, A politikai rend eredete című kétkötetes vállalkozás már jóval az ezredforduló után jelent meg. A vaskos könyv a neolitikumtól a francia forradalomig tekinti át, mekkora utat tett meg az emberiség állam- és társadalomszervezési gyakorlata a francia forradalom idején olyan divatos nyaktilóig. Téziseiről lehet ugyan vitatkozni, de azt el kell ismerni, hogy szemlélete mégis komplex formában egyesíti az antropológia, a vallás- és gazdaságtörténet, valamint a jog- és történettudomány eredményeit. A Foreign Affairsban megjelent írásában arra hivatkozik, hogy az utóbbi évtizedekben a világpolitika drámai átalakuláson ment keresztül. A hetvenes évek elejétől a század első évtizedéig a valódi parlamenti demokráciák száma jelentősen megnőtt. Ugyanebben az időszakban a világ termékei és szolgáltatásai megnégyszereződtek, és a gazdasági növekedés a világ szinte minden régiójára kiterjedt. A szélsőséges, azaz mélyszegénységben élő emberek aránya jelentősen csökkent. Nem mindenki egyformán részesült azonban ezeknek a változásoknak a pozitív hatásaiból. Sok országban, különösen a fejlett demokráciákban, a gazdasági egyenlőtlenség drámaian megemelkedett, hiszen a növekedés előnyei elsősorban a gazdagok és jól képzettek számára váltak hozzáférhetővé. A növekvő mennyiségű áru, pénz és az egyik helyről a másikra költöző emberek viszont különféle zavarokat okoznak. A fejlődő országokban a falun élők, akiknek korábban még villanyáramuk sem volt, mára nagyvárosokban laknak, tévét néznek, és mobiltelefonjukon keresztül csatlakoznak az internethez is.
ÚJ KÖZÉPOSZTÁLYOK
Óriási új középosztályok keletkeztek Kínában és Indiában. A termelés folyamatosan az Egyesült Államokból és Európából Kelet-Ázsiába és más alacsony költségű munkahelyeket kínáló régiókba költözött. Ezzel egyidejűleg a férfiakat a munkaerőpiacon egyre inkább a nők váltják fel, az alacsony képzettségű munkavállalók helyét pedig az intelligens gépek kezdik betölteni.
Fukuyama szerint ezek a változások lelassították az új világrend felé irányuló mozgást, amely elkezdett gyengülni, illetve helyenként megfordulni látszik. A végső csapást a teóriájára a 2007–2008-as globális pénzügyi válság és a 2009-ben elkezdődött euróválság mérte. Mivel az Egyesült Államok és az EU a liberális demokrácia követendő példái voltak, a válságok jelentősen rontották a rendszer hírnevét. Ez vezetett odáig, hogy az elmúlt években a demokráciák száma csökkent, visszaszorulni látszik a gyakorlatban minden régióban. Korábban a kínai gazdasági sikerekről azt mondta, nem tudni, hogy a modell hosszú távon is működőképes lehet-e, hiszen túl kevés idő telt el ahhoz, hogy erről véleményt mondhassunk. Mindebből az lehet a tanúság, hogy a történelem végének még mindig nincs vége?
