Egyelőre töretlen a világgazdaság fellendülése, noha bizonyos intő jelek rendszeresen arra figyelmeztetnek, hogy bármikor jöhet egy lejtmenet is. Ha tízéves ciklusokban gondolkodunk, akkor ahhoz szépen illeszkedne is. Az elmúlt hetek tőzsdei ingadozásai pedig arra sarkallták a „mindentudó jövőbelátókat”, hogy farkast kiáltsanak. Végül is nem kerül semmibe sem ilyeneket jósolni, aztán ha nem jön be, annak mindenki csak örülhet, ha pedig bejön, a vészt jóslóknak hírnevet hozhat, hogy lám, nem hitték, pedig megmondták.
A politikusok között is vannak, akik egy közelgő válságra figyelmeztetnek, míg mások hosszan tartó aranykort jövendölnek. Olyan is akad, aki egyiket és másikat is a retorikája részévé tette: annak függvényében használja, hogy melyik illik jobban az alkalomhoz. A két dolog egyébként nem zárja ki eleve egymást, hiszen voltak olyan nemzetgazdaságok, melyek a válság idején fejlődést produkáltak. Már amennyiben fejlődésnek lehet tekinteni például a statisztikák által kimutatott növekedést.
GAZDASÁGTALAN GAZDÁLKODÁS
Az iparszerű intenzív gazdálkodás sok esetben hosszú távon valójában gazdaságtalan, mert nem felel meg az életképes technológiával szemben támasztott követelménynek. A mezőgazdálkodás iparszerűvé tétele jól példázza, hogy a fejlődésnek nevezett folyamat eredményeképpen pont a szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló napenergiát váltottuk ki egy szűkösebb és kimeríthető forrással, amikor az igavonókat traktorra, a természetes úton képződő szerves trágyát műtrágyára cseréltük. Mindeközben – ami talán még súlyosabb következményekkel járhat – a biológiai sokszínűség drasztikus beszűkülése is zajlik. Vannak ugyan olyan vélemények, hogy a technológiai fejlődés hatalma valójában korlátlan lehetőségeket rejt magában. Az emberi értelem pedig majd képes lesz hatékonyan megoldani azt a problémát is, hogy az esetlegesen szűkössé váló alacsony entrópiájú anyag- és energiaforrásról áttérünk majd a bőségesebbekre. Ennek némileg ellentmond ugyanakkor, hogy a tapasztalatok szerint világunkat elsősorban nem az ilyen motivációk szándéka mozgatja, hanem a pénzszerzés rövid távon és az azzal járó hatalom és befolyás birtoklása.
NEM TUDNI, MI LESZ EBBŐL
Elméletileg a technológia akár valóban mindent meg is oldhatna, de ennek ellentmond az a felismerés, hogy a jelenleg is zajló folyamatok valószínűleg nem folytathatóak a végtelenségig, hiszen mégiscsak egy véges világban élünk.
A fizikusok többet tudnának róla mondani, de állítólag köreikben is vita tárgyát képezi a termodinamika egyik fő törvényének nevezett tétele, miszerint az olyan zárt rendszerben, mint amilyen Föld bolygó, az anyag-entrópia végül maximális értéket vesz fel, s így minden anyag hozzáférhetetlenné válik.
Bármennyire furcsa is ez, a fizika törvényszerűségei és felfedezései használhatóak a gazdaságtudomány minden területén. Még a pénzügyek területén megfigyelhető mozgások, törvényszerűségek is a fizika törvényeihez hasonló mozgást, más esetben mintázatot mutatnak. A 19. században kezdtek el a tudományos körök adatokat begyűjteni, statisztikákat elemezni. A természettudósok először tömegesen a viktoriánus korban fordultak az adatok felé. Például ha az emberek magasságáról vagy más mindennapi jelenségről gyűjtöttek be adatokat és azt grafikonon ábrázolták, rájöttek, hogy ezek a megoszlási grafikonok (hisztogramok) hajlamosak arra, hogy középen vegyék fel a maximumukat: az eloszlás képe gyakran púpos alakot vesz fel. Az alakja után elnevezett haranggörbe (Gauss-görbe) jeleníti meg ma is grafikailag a normális eloszlást. Ez az eloszlás szimmetrikus az átlagra, a szórás pedig a púp szélességét méri. A púpon túl a görbe mindkét irányba ellaposodik, és hamar elég közel kerül a nulla értékhez. Ez azért van így, mert, a magasság példáján szemléltetve, a ma élő legtöbb felnőtt testhossza valahol az 1,65 és az 1,80 közötti sávban van, 2 méter felettiek és a 150 cm alattiak arányaikban nagyon kevesen vannak.
A normális eloszlás esetében is kezdetben még torzítottan jelentkezik a Gauss-görbe. Ha véletlenszerűen több alacsony vagy magas embert mérünk meg, vagy alacsonyakat és magasakat váltakozva, a megfigyelt alanyok számának növelésével az adatok végül mégis a normális eloszlást fogják követni. Ez valójában a centrális határeloszlás tétele, miszerint a puszta véletlenség a végén mindig győz.
Léteznek olyan elemzések is, amelyek a folyadékok turbulenciáját hasonlították az árfolyammozgásokhoz. A statisztikus fizika – elsősorban annak az úgynevezett fázisátalakulásokkal és kritikus jelenségekkel foglakozó ága – olyan módszereket fejlesztett ki, amelyekkel a korábbiaknál jobban le lehet írni az egyes jelenségekben megfigyelhető ingadozásokat. Kimutatták, hogy a magas ingadozások által jellemzett periódusok nem függetlenül jelennek meg, hanem csoportosan, ami a krachok előjele is lehet. Ezt a kvantummechanikában használatos úgynevezett véletlen mátrix elmélet segítségével lehet vizsgálni, s különféle összefüggéseket lehet így feltárni.
