Az új világrend kifejezés a történelem során számos esetben felbukkant már. Már korábban is, majd az 1900-as évek elején is divatos volt arról elmélkedni, hogy az emberiség jövőjét pozitív értelemben befolyásolná, ha egy központi, mindenekfelett, főleg pedig nemzetek felett álló világhatalom venné át az irányítást. A vélemények erről mindig is megoszlottak: egyesek ezt egy borzalmas végkifejlet, mások egy kívánatos forgatókönyv víziójaként élték meg, élik meg manapság is.
A téma sok szempontból aktuális. Például azért is, mert a napokban hunyt el George H. W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke, aki 1990. szeptember 11-én megtartott beszédében is az új világrendet emlegette. Érdekes az év is, a hónap is és a nap is és akár más misztikusnak vélt kapcsolatokat is emlegethetnénk, de mindig fontos azért a realitás talaján maradni. Ugyanakkor azért mégis érdemes megemlíteni, ha az összeesküvés-elméletek túlnyomó többsége igazi badarság, vannak, illetve voltak olyanok is, melyek igazolást nyertek.
Az új világrend elmélet néven is létezik egy összeesküvés-elmélet, melyet egy totalitárius világkormány esetleges megvalósulására figyelmeztető gondolkodók alkottak meg. Az erről szóló elméletek azon alapulnak, hogy az árnyékkormányok a politikai és nem utolsó sorban a pénzügyi elit segítségével – egy globális összeesküvés révén – egy nemzetek felett álló világkormányt teremtenek, mint az emberiség történelmének magasabb szintű szerveződési formáját, bizonyos gondolkodók szerint annak a végkifejletét.
A FELSZÍN ALATT HÁBORÚ DÚL
Az összeesküvés-elméletek szerint titkos hatalmi csoportok már régen összefogtak egy autoriter világkormány létrehozása érdekében, jelentősen korlátozva vagy meg is szüntetve az országok szuverenitását. A világkormány mindenkori eszméjétől függetlenül is léteztek és máig is léteznek titkos és nyíltan is hangoztatott elképzelések, miszerint az emberiségnek egy egységes ideológia jegyében, egyetlen gazdasági és társadalmi rendszer mentén kell egyesülnie.
Az Egyesült Államokban január elsejétől nem vezetik be a kínai árukra vonatkozó új vámokat – egyezett meg Donald Trump amerikai elnök szombaton a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletét követően Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott találkozóján. A hír szerint a két ország vezetőjének megbeszélésén olyan egyezség született, hogy az Egyesült Államokban nem vezetik be a kínai árukra – előzőleg kilátásba helyezett – pótlólagos vámokat, a kétoldalú tárgyalásokat pedig folytatják.
Trump beleegyezett abba, hogy az új vámtarifák bevezetését 90 napra felfüggesztik a mintegy 200 milliárd dollárnyi kínai árura. A kínai fél ugyanakkor elfogadta, hogy a jövőben jelentős mértékű amerikai mezőgazdasági, energetikai, ipari, valamint más terméket vásárol, hogy csökkenjen az Egyesült Államoknak Kínával szemben fennálló hatalmas mértékű kereskedelmi deficitje.
TÖBBPÓLUSÚ VILÁGREND
A legtöbb elemző egyetért abban, hogy a jelenlegi trendek alapján az egypólusú rendszerből araszolunk a többpólusú berendezkedés felé. Nem tudni azonban, hogy milyen lesz az átmenet. A kereskedelmi háború csak része ennek. Mindez elsősorban már nem a külkereskedelmi hiányról, hanem a technológiai fölényért vívott nagyhatalmi vetélkedésről szól.
Ilyen körülmények között egyre nagyobb szerepet kapnak a regionális együttműködések, az összekapcsolódás minden eddiginél fontosabb szemponttá vált. A konfliktus valójában arról szól, hogy Washington a feltörekvő Kína gazdaságpolitikai súlyának erősödését kívánja meggátolni.
Az USA jelenleg leginkább élelmiszereket, elsősorban szójababot és búzát, valamint repülőgépeket és ad el Kínának. Amerika dominál a globális szolgáltatási szektorban is. Főleg a pénzügyi szektort, ezért is tud más országokkal szemben szankciókat bevezetni. Mivel még mindig a dollár a globális valuta, Kína akár tarthat is egy kiterebélyesedő kereskedelmi háborútól.
A jövőre nézve érdekes lesz megfigyelni még azt is, hogy a kínai és amerikai gazdasági rendszerek különbözősége menyit nyom majd a latban. A kínai gazdaság alapját ugyanis az állami bankok, a részben állami tulajdonú állami vállalatok képezik. A párt és a kormány határozza meg, hogyan viselkedjenek. Az USA-ban viszont a magánvállalatok adják a gazdaság gerincét.
A világ GDP-jéből jelenleg az USA 24, Kína 16 százalékot termel. Ugyanez azonban, vásárlóerő-paritáson nézve más képet ad: az Egyesült Államok 15,3, Kína pedig 18,2 százalékon áll. A világgazdasági növekedés közel 35 százalékát viszont Kína adja, az USA 18 százalékot, India 8,6 százalékot, az EU mintegy 8 százalékot.
Mindezek tükrében akár semmitmondó is lehet, amikor a hírekben viszont azt olvashatjuk, hogy a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének zárónyilatkozatában az áll, hogy „élénkíteni kell a világkereskedelmet és meg kell újítani a Kereskedelmi Világszervezetet”.
