Nagyapáink útján

A borbély szakmát a kihalás széléről húzta vissza a divat. A szakáll évekkel ezelőtti elterjedésével először Észak-Amerikában, majd Ausztráliában és Európában újra megjelentek a borbélyüzletek. Szerbiában először Belgrádban, majd Újvidéken nyílt ilyen üzlet, de ma már található Szabadkán, Zomborban és Temerinben is. Mindegyikben ugyanaz a közös: a férfiak igényeit veszik figyelembe, többet nyújtanak egy fodrászszalonnál, a berendezés a régi időket idézi fel és a nők csak indokolt esetben léphetnek be.

A divat néhanapján ismétli önmagát. Ez lett a szerencséje a már kihalófélben lévő borbélyszakmának, ugyanis manapság a fiatal férfiak a 20-as, 40-es, 50-es, 60-as évek frizuráit kedvelik leginkább, és továbbra is hódít a szakállviselés. Az eldobható borotvák térhódítása miatt szinte eltűnt borbélyüzletek néhány évvel ezelőtt a hamvaikból támadtak fel, és ma már szinte mindenhol gombamód szaporodnak ezek a kis műhelyek. De mi is a különbség egy férfifodrászat és egy borbélyüzlet között? A kérdés megválaszolására meglátogattuk az óbecsei származású Őrlös J. Gézát, aki alig egy hónapja, hogy Temerinben megnyitotta műhelyét, a Gézu's barber shop-ot. Régi kuncsaftja vagyok, még amikor Újvidéken dolgozott, igyekeztem mindig az ő ollója alá kerülni. Tettszett a stílusa.

A temerini üzlete hollétéről csupán egy spirálisan tekeredő borbélyrúd és alatta egy kovácsolt cégér árulkodik. Belépve a műhelybe otthonos, kellemes hangulat fogad. Érezhető a tulajdonos figyelme, aki saját kezével – valamint párja, családja és barátai segítségével – alakította ki a helyiséget. Az üzletben a zöld és a barna szín kombinációja játszik, vintage stílusú tárgyak, képek és berendezés mindenhol. Halk rockzene és blues szól. A masszív borbélyszék előtti asztalon hajvágógép, olló, borotvakés sorakozik, a polcokon férfikozmetikumok, pamacs, alatta borotva-élezőszíj. Nem messze tőlük egy üveg Jack Daniel's, Jim Beam és egy jóféle házi barackpálinka, egy poharacska ital benne van a nyírás árában. Itt minden a férfiról szól.

– Szeretem a régi dolgokat. Minden tárgynak lelke van itt, a pulttól kezdve, amit apumékkal raktunk össze, a polcokig, amik a szobámból vannak, a képek keretéig, amik a padlásról származnak. Itthon vagyok. Sokszor az új kuncsaftok meg is jegyzik: milyen otthonos a hely. Úgy próbáltam berendezni az üzletet, hogy az ember ne érezze benne magát idegennek, feszültnek – mutatja be az üzletét a tulajdonos.

A SZENTÉLY

A borbély szó a latin baraba, vagyis a szakáll szóból ered, művelői pedig alapvetően a szakáll és a haj vágására, kiigazítására szakosodtak, de egykoron nem jöttek zavarba akkor sem, ha eret kellett vágni, vagy rossz fogat kihúzni.

– Erre utal a borbélyüzletek előtt pörgő kék-piros-fehér rúd, vagyis a borbélyrúd – magyarázza Géza. Ez a jel ma azt jelenti, hogy ez az a hely, ahol a férfiember borotváltathat, hajat nyírathat, azonban a középkorban ezt a színkombinációt a vérrel, a sebkötözéssel és a piócákkal társították. Állítólag az első borbélyoszlopok valódi földbe szúrt rudak voltak, ezekre akasztották az érvágás után kimosott kötéseket, amelyek szélben spirálszerűen feltekeredtek az oszlopra. Európában a borbélyrúd fehér-piros volt, míg Amerikában egy harmadik szín, a kék is csatlakozik e kettőhöz. Egyes vélekedések szerint az amerikai zászló miatt került bele a kék a szimbólumba, mások szerint az ereket jelképezi. Később, amikor a 19. században a borbély és a sebész szakma kettévált, a borbélyszalonok vegyesbolt-jelleget öltöttek: árultak ott dohányt, gyógyszert és kozmetikai termékeket is. Lassan viszont kettévált ez a szakma is, a borbéllyá, aki borotvál és hajat nyír, valamint a fodrásszá, aki hajat „bodorított”. A borbélyüzletek lassan a komoly férfiak gyülekezőhelyeivé váltak, társasági térként működtek. A mai üzletek a nagyapáink korát elevenítik meg, egy kort, amikor a férfiak viselték a nadrágot, és a nők előtt mindig kinyitották az ajtót.

– Vissza szeretném adni a régi idők hangulatát, ezt az életet érzem magamhoz közel. A borbélyüzlet nem csupán egy szalon, ahol megnyiratkozik valaki, hanem egy férfiklub, egy férfibarlang, mondhatni egy szentély, ahol kötetlenül tudunk beszélgetni, ahol ledobhatjuk a mindennapi terhünket. Egy hely, ahová a nőknek csupán kivételes esetben szabad belépniük – mondja az ifjú borbélymester, majd hozzáteszi, szó sincs diszkriminációról, csupán a borbélyhagyományt őrzi.

Belegondolok, van valami ebben, hiszen én sem mentem be a barátnőm után a műkörmöshöz megmondani mit csináljon a körmével, a legtöbb fodrászszalonban pedig a női stílus dominál, amelyekben egyenesen feszélyezve érezem magam. Géza is osztja az észrevételem, és hozzáteszi, ha ezek a szalonok még hangulatosak is, bennük túlnyomórészt nők dolgoznak, kevés a férfi.

– A férfiak egyre inkább keresik azokat a helyeket, amik nekik, róluk szólnak. Nem férfi fodrászszalont, hanem valamit, ami egy picit több annál. Ahol a férfinak is kijár a fél óra ápolás. Egyre jobban érzik a férfiak, hogy erre van szükségük – vélekedik Géza.

NEM PIPERKŐC, ÁPOLT

Szerencsére ma már nem néznek egy férfit piperkőcnek, ha kéthetente jár megigazítani a haját, ha rendbe hozatja a szemöldökét, vagy ha szakállápoló olajokat használ. Nagyapáink idejében sem volt ebben semmi különös. Borotvakést kevesen mernek kézbe venni, holott ha helyes technikával használják, a gyakorta előforduló szőrtüszőgyulladások valószínűsége szinte nullára csökken. Ugyanakkor a szakáll csak úgy maradhatott divatban, hogy megköveteli a férfitól, hogy az ápolt, rendezett legyen.

– Pár évvel ezelőtt jött divatba a szakállviselés. Azóta az is viseli, akinek jól áll, és az is, akinek nem. Egy borbély ebben is segít, tanácsot ad, hogy mi áll jól valakinek, vagy hogyan kell növeszteni, ápolni a szakállat – magyarázza Géza.

Véleménye szerint emberfüggő, hogy egy férfi mennyire igényes. Van akinek elég, hogy beül a székbe és megbeszélés nélkül levágják a haját, majd úgy megy el a fodrászatból, hogy bele sem néz a tükörbe. Viszont van generáció, amelynek van egy elképzelése magáról, amely tudja, milyen hajat akar, milyen szakállat.

– Ez a generáció ápolt, ugyanakkor férfias külsőre vágyik – jegyzi meg.

A kozmetikumokról szólva hozzáteszi, hogy mindenben megpróbál visszanyúlni a múltba, régi márkájú borotvaszappanokat is használ, de a munka megkönnyítése érdekében modern technikákat és szereket is bevet. Ez szépen látszik a polcain is.

– Az egyik permetezőmben olyan hajtonikot használok, amelynek kellemes, ahogy mások mondják „nagypapás illata van”. Nagyon szeretik a vendégeim. Ugyanakkor ötvözöm a régi technikákat az újakkal. Egy királyi – forró törölközős – borotválkozás negyvenöt perces, ezért esetenként szakállpuhító zselé használatával rövidítem meg magamnak a munkát – mondja a mester.

A hajkészítmények közül Géza a moderneket szereti használni, hiszen azok vízbázisúak és könnyen lemoshatóak a hajról, míg a régi pomádék olajbázisúak, és nagyon nehéz őket kimosni.

– Ma már nagyon sok szakállápoló készítmény található a piacon, mindegyik hidegen sajtolt olajokból készül, amiket a férfiak vagy rituáléból, vagy szükségből – kiszáradásos korpásodás ellen – használnak. Fáj a szívem, ha valakinek szép szakálla van és le kell vágnom. A hajmosás is a régi előre hajolós módszer, kimozdítom az embereket a korfontzónájukból, de végül mindenki felfrissülten kel fel. Látom rajtuk, hogy új élményt nyújt nekik az új forma – mosolyog a borbély.

KEZDETEK ÉS SPÓROLÁS

Géza tanár szeretett volna lenni. Anyagi gondok miatt nem sikerült elvégeznie a képzőművészeti egyetemet és akkor jutott arra, hogy talál más szakmát magának.

– Sohasem voltam megelégedve a fodrászommal. Gyerkőc korom óta oda jártam, mindig húzott a gép, sírtam is miatta, majd ezért elvertek. Idősebb koromban elkezdtem magamat nyírni. Ezt észrevette a testvérem, így őt is megnyírtam, majd a biztatása után a barátaimat is – meséli Géza a kezdeteket.

Egy idő után annyira komolyan vette az egészet, hogy egy nap, amikor az apja elment dolgozni, az előszobájukat berendezte borbélyüzletnek.

– Nem volt boldog, de végül belátta, hogy ebben mégis van valami, hiszen nem főállásban csináltam, de mégis sok vendégem volt. Ekkor egy gyárban dolgoztam 9–10 órát, majd hazajöttem, kézbe vettem az ollót és nyírtam éjjelig, amíg bírtam. Nem esett nehezemre, mert kiteljesedtem benne. Egy nap viszont felhívott Brica, egy igen neves újvidéki borbélyüzlet tulajdonosa, hogy látta a közösségi oldalakon a munkámat, tetszik neki, és megkérdezte, lenne-e kedvem neki dolgozni. Igent mondtam, lehúztam nála három évet, és óriási tapasztalatra tettem szert. Ez pecsételte meg a sorsomat. Megtaláltam a művészi önmagam – mondja az üzlettulajdonos, akit mindig is vonzott a művészet, hiszen egy ideig portrékat rajzolt és tetovált is.

Az üzletet spórolt pénzéből nyitotta meg, és vásárolt belőle borbélyszéket – a késes borotválás miatt van szükség erre az igen masszív és stabil székre – és néhány új gépet. Mint megjegyzi, sokat idegeskedett, de gyorsan elmúlt ez az időszak.

– Azért, mert olyan párom van, aki kiáll mellettem és támogat. Volt bennem kétség, hogy nem éri meg, hogy nehéz, hogy sok utánjárással jár, de Eleonóra mindvégig lelkesített. Neki köszönhetem azt, beteljesedhetett az álmom – mondta a Géza, mintegy aláhúzva a közhelyet, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll, majd hozzátette: a család és a barátok támogatása is sokat jelentett számára.

– Borotvakés és olló, ez egy férfias élet. Imádom hallani a sercegést, ahogy az olló elvágja a hajat. A legszebb viszont az, amikor a vendég a nyiratkozás után azt mondja, „le a kalappal”, vagy „nagyon tetszik”. Néhányan csupán elmosolyogják magukat. Ez is elég. Az emberek elégedetten mennek ki az üzletből. Ezért csinálom. Ilyenkor minden gond eltűnik és boldog vagyok – vallja Géza szerényen.

Az, hogy mennyire van így, egyvalami bizonyítja, bár Temerinben nem csinált nagy hírverést a nyitásból, mégis mindig van vendége. Sőt, néhány újvidéki és egykori óbecsei kuncsaftja is felkeresi új üzletében. Hiába, egy jó mester először tapasztalatot, majd azzal kuncsaftkört szerez, akik közül sokan sokszor követik kedvenc borbélyukat a következő helyre. Így vagyok én is. A nyiratkozás, a szakálligazítás és a borotválás közben úgy éreztem, hogy Géza nyugodt, boldog, én pedig a borbélyszékből felfrissülten keltem fel. Ilyen munkára csak alázatos ember képes, aki szereti a munkáját. Megérdemelt fél óra volt.

A történetnek van még egy szép üzenete: egy kihalófélben lévő szakma újraéledésének köszönhetően egy fiatalunk, mindennemű bizonytalanság ellenére, itthon maradt. Le a kalappal!