Éveken keresztül nem jöttem rá arra, hogy valójában nem könnyű nyári olvasmányok újraolvasására van késztetésem, amikor a kánikula idején már délelőtt elsötétített szobában lekapok a polcról valamely krimit, hanem egy érzést keresek. Pontosabban a nyár érzését, a semmivel össze nem hasonlítható, felszabadultsággal és gondtalansággal teli érzést, amitől átjárja a lelkem a könnyűség, illatokat érzek, ízeket és mámoros, felhőtlen szabadságot.
2024. szeptember 3., kedd
Terasz
„Mi éljük az életünket, meg ők is élik a sajátjukat. Szépen, egymás mellett” – gondoltam.
Némiképp mindig is irigyeltem azokat, akik őszinte lelkesedéssel tudtak rajongani egy-egy televíziós sorozatért, jómagam ugyanis valamiért soha nem tartoztam közéjük, talán azért, mert nem tudtam olyan mértékben azonosulni egy-egy sorozat szereplőivel, illetve az általuk megélt élethelyzetekkel, talán azért, mert már gyermekként is határozottan igyekeztem elválasztani egymástól a valóságot meg a fikciót, nem tudom. Azt viszont igen, hogy amint újra végiggondolom az iménti mondatomat, máris megkérdőjelezem önmagamat, hiszen gyermekkoromban ma...
Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1896-ban Szabadka város az országos kormányzathoz folyamodott, hogy engedélyeznék számára a kórházépítést. Egy évvel később már fel is épült a Mária Valéria közkórház öt pavilonja, valamint az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt kápolna, amit az aktuális hatalom ötvenkilenc év után, 1956-ban bezáratott.
Fogalmam sincs, hogy Jézus szavai – Vegyétek és egyétek… – emelték-e föl a kenyeret tiszteleti magasságokba, vagy csak a földi élethez való ragaszkodás: ha élni akarsz, táplálkoznod kell. A kenyér kiemelkedett a többiek közül, még ha esetleg egyik-másik élelmet finomabbnak is érezte az ember.
Minden ház otthonnak készült, akár építette a tulajdonosa, akár vásárolta vagy örökölte. Amikor a gazdájuk másutt lel otthonra, legyen az ridegebb és idegenebb a korábbinál, a régit – gyakran szándéka ellenére – a veszejtés útján indítja el: meghal benne az otthon, marad csupán a ház, a mesélni nem tudó élettelen építőanyag.