2024. szeptember 1., vasárnap

Olvasólámpa

Asztali beszélgetések

Kissé nyögvenyelősen kezdődik Tolnai Ottó regényének második része, a szerző igyekszik emlékeztetni dolgokra és szereplőkre az előző részből, ott pedig volt minden, a szabad élettől a börtönig meg a diliházig, helytörténettől a környezetrajzig, a családtól a különleges emberekig, a barátoktól a művészetekig, a mikroszkopikus leírásoktól a metaforikus túlzásokig.

Önarckép álarcban

Szávai Géza Illyés Gyula-díjas író, műfordító, könyvkiadó elhatározta, hogy könyvet szentel a Polcz Alain és Mészöly Miklós házaspár mindkét tagjának. Talán a hozzájuk fűződő mély barátság okán, talán mert kapcsolatuk közös nevezője volt a betegség, talán mert a róluk szóló írások kiváló alkalmat adtak, hogy önmagáról és családjáról tegyen vallomást.

Kékre verni a lelket

Tisza Kata neve egyre népszerűbb és kiemelkedőbb a magyar irodalomban, hiszen az erdélyi írónő, újságíró és műsorvezető, miután elvégezte az ELTE interkulturális pszichológia mesterszakát, tudományosan is megalapozta a könyvei pszichológiai hátterét, ezáltal pedig műveiben szabadon mozog a pszichológia és a szépirodalom között. Az első ilyen jellegű munkája a 2017-ben megjelent Akik nem sírnak rendesen című pszichoprózákat tartalmazó kötete, majd ezt követte A legjobb hely a városban te vagy címmel ellátott terápiás verseket felsorakoztató k...

Íróként a Nagy Háborúban

Ambrus Zoltán (1861–1932), a Debrecenben született író, kritikus, színi direktor gazdag életművet hagyott hátra, sokan kedvelték regényeit, de nem nyert igazi népszerűséget, mert nem illeszkedett be a kor és az időszerű események politikai áramlataiba, írói vitorláját a józanság, az átgondoltság, a tárgyilagosság, az értelem szele dagasztotta, ezek a szelek viszont erejüket veszítették az irracionalizmus és a nemzeti érzelmek egymással viaskodó tornádói fergetegében.