Melyik az a pillanat, amikor kénytelenek vagyunk belátni, fel kell adnunk. Amikor az egyszeri élet végérvényesen peremvidékre szorul, a tárgyak és dolgok immár másként értelmeződnek.
2024. szeptember 1., vasárnap
Olvasólámpa
Gyerekkoromban, a hetvenes-nyolcvanas években, az indián-, s úgy általában a vadnyugati történetek jelentős mértékben részét képezték irodalmi-, képregény- és filmélményeinknek, s ily módon szocializálódásunknak is: többek között J. F.
Nem mindegy, hogy mikor olvasunk verset. Erre most jöttem rá, ahogy eljutott hozzám N Czirok Ferenc utolsó verskötete, aminek megjelenését még megérte a szerző, de a bemutatóját már nem.
„Valahol minden összeér, valahol minden mindennel összefügg” – ezzel a gondolattal zárul Nagy Abonyi Árpád Hermész tenyerén című kötete, amelyben a Lisszabonban, New Yorkban, Hongkongban és Makaóban tett utazásairól készült jegyzetei olvashatók. E lebilincselő könyv Ladányi István ajánlója szerint egyszerre utazás és irodalom.
Érdekes és igen tanulságos elgondolkodni azon, hogy a közösségi oldalakon, például a Facebookon, vajon hány ismerősre vagyunk kedvenc színészünktől, előadónktól, politikusunktól. Ismerek valakit, aki ismer valakit, aki ismer valakit, aki ismerőse mondjuk Johnny Deppnek, vagy éppen Keira Knightley-nak (és most tekintsünk el attól, hogy talán nincsenek is fent az oldalon, vagy ha igen, akkor nem az eredeti nevükön).
„Egykoron a zene csak zene volt, örökös bérlője mindenkori műtermeimnek. Kifésülte a belopakodó hangok kuszaságát, megszitálta a morcos hangok homokját.