2024. szeptember 30., hétfő

Mezőgazdaság

Van, aki kecsketenyésztéssel próbálkozik

Mezőgazdaságunk távlatát a szakosított gazdaságok, a növénytermesztésre vagy állattenyésztésre tagolódás jelenti – próbálták a köztudatba sulykolni agrárpolitikánk alakítói alig néhány évtizeddel ezelőtt, de az ősi parasztlogika, szerencsére erősebbnek bizonyult. Most a családi gazdaságok földterületének optimuma a „sláger”, előszeretettel hangoztatjuk a száz hektáron vagy ennél is nagyobb területen gazdálkodók húzóerejét, a nyugati mintára épülő farmok kialakításának fontosságát.

Számháború a nulla körül

A szélsőséges időjárási körülményekben már most érzékelni az üvegházhatású gázok okozta globális fölmelegedés káros hatását, de a szakemberek szerint a következmények igazából majd csak 2050 után érnek el bennünket. Cselekedni viszont most kellene, vagy már most is késő.

Stabilizálódott a gabona ára

Az Újvidéki Terménytőzsde legutolsó jelentésében az áll, hogy az elmúlt héten jócskán megcsappant a megvalósított forgalom értéke, mégpedig azért, mert a kukoricával való kereskedelem mindössze a két héttel ezelőttinek az egynegyedét teszi ki. Ettől függetlenül 1180 tonna kelt el belőle a múlt héten, kilónként 9,80–10 dináros áfa nélküli áron, ami heti szinten 1,59 százalékos árcsökkenést jelent.

Párás, felhős idő

Sokfelé valószínű csapadék, majd szerdától, azaz holnaptól ismét párás, felhős, egyhangú időjárás alakulhat ki... Az előrejelzés szerint az elkövetkező napokban sem esedékesek fagyok.