Honnan tudhatják azok a szülők, akik nem rendelkeznek pedagógiai, logopédiai tapasztalatokkal, hogy gyermekük beszéde a korának megfelelő-e? Ilyenkor kihez forduljunk?
Üveggolyó
Október elején az óvodák és az iskolák programja a gyerekheti események jegyében zajlott. Ennek kapcsán merültek fel apróbb nehézségek az elmaradt órák miatt: Nem haladnak az előírt tananyaggal, és...
Mindennap hallom a valóban figyelemfelkeltő gyógyszerreklámot, mely szerint az egyik készítmény „leiskolázza a hasmenést”. Még akkor is felkapja a fejét az ember erre a megfogalmazásra, ha egész mással van elfoglalva.
Csalogató módszertanok és kortárs irodalom kisgyermekkorban alcímmel szervezi a Vadlazac2 elnevezésű programot a magyarországi Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum.
Nemrég írtam, a lassan feledésbe merülő dolgainkra emlékezvén, a régi idők munkáiról, történetesen a górézásáról. Ott is azokról a bizonyos piros kukoricacsövekről.
Hatalmas visszhangot keltett Magyarországon egy negyedikes gimnazista lány nagy nyilvánosság előtt elmondott trágár beszéde. Nem igazán a tartalma, hanem az obszcén kifejezések használata váltott ki ellenszenvet vagy megértő, esetleg dicsérő reagálásokat.