2024. szeptember 10., kedd

Vélemény

A betegség az egészség hiánya

A sok világnap között február 11-én a betegek világnapjára emlékezünk. A megemlékezéssel a katolikus egyház háláját és elismerését kívánja kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelték és szentelik annak, hogy a betegekkel és a szenvedőkkel foglalkozzanak.

A nem akarás vége

Annak ellenére, hogy már szinte lerágott csontnak számít, egyre gyakrabban napirendre kerül a több mint három év óta folyamatosan „hiányzó” nyugdíjak kérdése. Egyes számítások szerint ugyanis 2014 novembere óta az állam csaknem félmilliárd euróval kurtította meg a legidősebb polgárok havi bevételét.

„Nincsen rajtam megfelelő vonalkód”

Balogh Robert regényét olvasván Jack Kerouactól (Úton) Bret Easton Ellisig (Amerikai pszicho) egy sor szerző eszembe jutott, köztük Balogh Robert is (Elveszett, 2005), akik hősei vagy csupán sodródtak a semmivel, vagy számító módon lebegtek az általuk megtagadott értékek fölött, esetleg hagyták kiszabadulni magukból a bestialitást, amit ráadásul bántó flegmasággal még élveztek is. Balogh mostani regényének hőse is látszólag könnyedén veszi az életet.

A betegség sem lehet kifogás

Az utóbbi időben folyamatosan olvashatunk, hallhatunk politikusi nyilatkozatokat arról, hogy javulnak a gazdálkodás körülményei és csökken a munkanélküliség. Amikor valamelyik külföldi pénzember kifejezi érdeklődését a Szerbiában való esetleges befektetéseit illetően, a legfelső szinten azonnal azt szajkózzák, hogy ezáltal hány ezer új munkahely nyílhat.

Nataša Kandić

Az utóbbi három évtizedben nem létezett olyan hatalmi felállás Szerbiában, melyet ne bosszantottak volna szavai, politikai műsorokban vállalt szereplései, a háborús bűnök felgöngyölítése terén elkövetett mulasztások kapcsán tett ostorozó kijelentései. A szélsőjobboldali és egyes jobboldali pártok egyenesen árulónak kiáltották ki, de a politikai palettán magukat középre, vagy balközépre helyező pártok politikusai sem rejtették véka alá azt, hogy olykor zavarják őket a közvéleményben népszerűnek egyáltalán nem számító lépések megtevésére vonat...