2024. szeptember 30., hétfő

Álláspont

Tudomány, te drága!

A honi szerb tudóstársadalom Nikola Tesla (1856–1943) születésének napját, július 10-ét ünnepli a szerb tudományosság napjaként. A Dalmáciában, szerb lelkészcsalád gyermekeként napvilágot látott zseni, mint ahogy a XX.

Éhezők adománya

Amióta az eszemet tudom, az UNICEF-en keresztül valamilyen formában, icipici adományokkal hozzájárulok a szegény afrikai gyerekek sanyarú életének jobbá tételéhez. Karácsonykor például UNICEF-es üdvözlőlapokat küldözgettem hozzátartozóimnak, barátaimnak és sok-sok évig a határidőnaplóm is a szervezet termékei közül került ki, melynek árából afrikai gyerekeket tápláltak.

Vakációra ment a politikai válság

Az elmúlt időszakban a legkülönfélébb felvetésekkel találkozhattunk a tartományi kormány átalakítását, a hatalmi koalíció újradefiniálását illetően. Ezeket a javaslatokat voltaképpen három csoportra oszthatjuk: az első kategóriába azok a javaslatok tartoztak, amelyek csupán kisebb kozmetikai változásokkal, személycserékkel számoltak, amelyek továbbra is a Demokrata Párt köré szerveződött többségre alapoztak; a második kategóriába az olyan elképzelések sorolhatók, amelyek egy teljesen új többséget alakítottak volna ki, kormánybeli pozícióba h...

Kinek lesz jó?

Az első jelek szerint már a közeljövőben kíméletlen harc indul az illegális és a jogkövető gazdaság határán mozgó ügyködések ellen. Megtörténhet, hogy már a napokban az államigazgatásból (ahol tízezerszám lebzselnek a léhűtő pártkatonák) négyszázat egyszerűen kivezényelnek a szürkegazdaság ellenőrzésére.