2024. október 3., csütörtök

Mezőgazdaság

A görögdinnye

A nyár egyik legismertebb és legkedveltebb gyümölcse a görögdinnye. Nincs is jobb, mint a 38 fokos melegben egy lehűtött édes görögdinnyeszelet.

Aranybogrács ötödször

A hagyományos Aranybogrács elnevezésű halászlé- és halpaprikásfőző verseny igazi turisztikai attrakciónak számít Vajdaságban. A bánáti Beodra falut tavaly több mint kétezer vendég látogatta meg.

Veszély az utakon

Az év első hat hónapjában országunkban összesen 485 közlekedési balesetet jegyeztek fel, melyeknek traktorok voltak a részesei. A szerencsétlenségekben 13 személy vesztette életét.

Veszélyes étel- és takarmánymérgezés

A botulizmus vagy kolbászmérgezés súlyos intoxikációs megbetegedés. A kórokozó a Clostridium botulinum nevű mikroorganizmus, amely oxigén nélküli környezetben szaporodik, toxint (mérget) termel, és súlyos étel- és takarmánymérgezést idéz elő.

Vége a kánikulának?

Az időjárás-előrejelzés szerint holnaptól hideg front érkezhet, véget vetve a nagy melegnek. Marad továbbra is a nyári időjárás, de gyakran lehet zápor, zivatar.

Parlagfű-főszezon!

Még csak most, augusztusban kezdődik el a nagy meleg miatt már május óta virágzó parlagfű főszezonja. Ráadásul egyik rokona – a parlagi rézgyom – is egyre sűrűbben jelenik az elhagyott területeken még súlyosabb allergiás tüneteket kiváltva.