Jó reggelt

A május elsejei ünnepekre fölugrottunk Budapestre, testvérem fia ballagására érkeztünk, de az ott tartózkodásunk pár napja alatt jól körbejártuk a fővárost. Egy kellemes kis budai hotelben szálltunk meg, ahol szokás szerint a bejelentkezésnél elkérték az útleveleket.

A magyarországi Gödöllőn nemrégiben indult el a Pedibusz kezdeményezés, amely példaértékű sikert aratott. Az akció keretében az iskolába tartó gyerekeket önkéntes nyugdíjasok és szülők kísérik.

Az utóbbi években hozzászokhattunk ahhoz, hogy szinte bármilyen tárgyat veszünk a kezünkbe, ott áll rajta nagy betűkkel, MADE IN CHINA. Egy hosszabb folyamat eredményeként jutottunk el mára oda, hogy a mindennapjainkat a távol-keleti országból érkező árucikkek között éljük.

A hétvégén az újvidéki Duna-parton sétáltam, élveztem napsütést, a nyugalmat. Miközben gondolataimat rendszereztem egy furcsa, mondhatni oda nem illő dologra lettem figyelmes jó húsz méternyire előttem a töltés szélén.

Nem különösebben jellemző rám, hogy rajongjak az olyan dolgokért, amelyek nem azt mutatják magukról, amik valójában, vagyis az eredeti funkciójuk mellett valamilyen többletlehetőséggel is rendelkeznek, éppen ezért bár az elmúlt időszakban sokféle furcsaság megjelenéséről hallhattunk, a legtöbb esetben mégsem éreztem leküzdhetetlen vágyat a megszerzésük iránt. Valószínűleg nem lesz ez másként azzal a minap piacra dobott számítógéppel sem, amely állítólag még kávéval is meg tudja örvendeztetni a felhasználóját.

Szerinted is furcsa, hogy eddig hagytuk, hogy a növények a teheneken menjenek át?” – ütötte meg a fülem nemrégiben egy reklám.