2024. szeptember 10., kedd

Mellékletek

A közösség erejének jelképe

Az 1899-ben telepített, az alapítóról, Szilágyi Dezsőről elnevezett nyugat-bácskai falu lélekszáma az évtizedek során folyamatosan csökken. Ennek ellenére a helyiek nem hagyják (el) magukat, az ott élő alig háromszáz fős magyar közösség tagjai továbbra is szerveznek, terveznek: fejlesztések, programok fogalmazódnak meg a művelődési egyesület, a tűzoltóság, az egyház berkeiben.
Fotó: Ótos András

Elhivatottság a fiatalságért

Szorgalom és kitartás, talán ez a két szó jellemzi leginkább  Sörös Andor  szerteágazó munkásságát, akinek tevékenysége minden fiatal számára példaértékű lehet. Legelőször 2020 folyamán hívta fel m...

Betáraz

A bizalmas szóhasználatban jelent meg a betáraz ige, elsősorban arra utal, hogy valaki bőségesen ellátja magát valamivel, sokat elrak valamiből, felszerelkezik valamivel: Karácsony előtt alaposan betáraztam pulykacombból! – Múlt pénteken jól betáraztam az elkövetkezendő húsmentes időszakhoz, de előtte már jól ki is szemeltem pár fincsi ételt.

Szoptatásról bővebben

Az alább olvasható szoptatással kapcsolatos információk mind a saját tapasztalatom tükrözik. Megegyezhetnek, de nem egyenértékűek egy szoptatási tanácsadó vagy orvos által javasolt lépésekkel.