Terasz

Levélpapír az asztalon, rajta ferdén írótoll, fölötte esetleg szemüveg. Enyhén giccses csendélet, ám így régről visszatekintve, egy egész novella ott lehet benne.

Gyermekkoromban imádtam a meséket. Tudom, ezzel nem mondok különösebben nagy újdonságot, hiszen csaknem minden gyermek így van ezzel.

A szegedi vonatállomáson állok. Budapestre mennék, de a járatom sehol sem látom.

Régen úgy kezdődött a nap, hogy megvettük az újságot, és elolvastuk. Emlékszem a török kávé illatára, az újságpapír zizzenésére, egy-egy érdekesebb cikk fölötti mélázásra.

Azt ugyan nem tudom, hogy úgy általában a társadalomban elharapódzott-e a hazudozás, de azt bizton állítom, hogy politikai körökben burjánzik a valótlanság igencsak rút virága. Gondolom, hogy így lehet ez szélesebb körben is, mert az etikai mércék zsugorodása alighanem ebben a tekintetben is enyhített az erkölcsi megítélésen.

Még mindig fel tudom kapni a fejem, ha ezt hallom: ezek. Hiszen mondhatnák, hogy ők.