Fotó: Molnár Edvárd Keszég László Szabadkán született, és már korán érdekelni kezdte a színház. Egyik alapítója lett az Aiowa csoportnak, majd pedig húszévesen 1990-ben Budapestre költözött.
Tarka
Egy kis hűsítő szörpi a nyári ugrabugra közben (Halász Gyula felvétele) Mikor mondhatjuk azt, hogy a gyerekek játszanak, és mikor csordul túl a pohár, melyik az a határ, amikor a játék már őrjöngés...
A győztes ifjú borászcsapat tanáraikkal... (Molnár Edvárd felvétele) A szabadkai Vegyészeti és Technológiai Középiskola első, szőlész-borász szakos generációja hatalmas sikert ért el több hazai és...
Az első, amiről manapság a legkönnyebben lemondunk – az a kultúra. Nem véletlen, hogy ezekben az időkben sok értékes művészember tehetsége elvész.
Az a ritka pillanat, amikor szépen kézen fogva sétálnak, a szemük sarkában azonban már ott van a csintalanság ébredése... (Halász Gyula felvétele) Sok szülő rettegve gondol a téli szünidőre az okta...
Immár tíz esztendeje annak, hogy a kishegyesi lány gondolt egy nagyot, nyakába vette a nagyvilágot, és néhány hét alatt meghódította a magyar közönséget. Jött, látott és győzött – állhatna az első hősies helytállásáról szóló jelentésben, mint amilyet hajdanán Caesar küldött a Szenátusnak.