2024. szeptember 12., csütörtök

Vélemény

Becsapott szülők

Heves reakciókat váltott ki elsősorban szülői körökben, de a szélesebb nyilvánosság körében is a pénzügyminisztérium javaslata, miszerint január 1-től megszűnik a babakelengyére felszámolt forgalmi adó visszaigénylésének lehetősége. Érthető a felháborodás, hiszen az adó-visszaigénylés néhány éve megvalósult gyakorlata számos családi kasszába juttatott vissza kisebb-nagyobb összegeket, attól függően, hogy milyen cikkekre nyújtották be a visszaigénylési kérelmet.

Korunk lenyomata

A regényközpontú magyar irodalomban a novella mostohagyereknek számít, erről árulkodik egyrészt az, hogy sokszor már maguk a szerzők regényként aposztrofálják novellaciklusukat, másrészt az, hogy az olvasók gyakran regényként olvasnak egy novellafüzért, leginkább pedig mégiscsak az, hogy a regényhez (akárcsak az értekező prózához és a vershez) mérten jóval kevesebb novelláskötet jelenik meg irodalmunkban. Ez bizonyos mértékben magyarázható a novella összetettségével: a novella nem tűri a felesleges mondatokat, tömören kell ábrázolnia egy tel...
A törvényjavaslat lehetőséget ad arra is, hogy külföldiek mezőgazdasági területek tulajdonosává váljanak (Ótos András felvétele)

Pató Pálék ébredése

Illusztráció (Ótos András felvétele) Három évvel ezelőtt nagy volt az öröm, amikor nyilvánosságra hozták, hogy az Európai Unióval sikerült megkötni a stabilizációs és társulási szerződést, hiszen e...

Rózsaszín párducok

Gyufát mernék rá nyelni, hogy az október másodikai magyar népszavazás – a korábbi, országgyűlési választáshoz hasonlóan – itt a déli végeken megint keveseket fog megmozdítani. Sajnálatos.