2024. szeptember 30., hétfő

Mezőgazdaság

Veszélyben az egészségünk

Ma már világszerte egyre hangosabbak azok, akik a vegyszermentes biotermesztést hirdetik. Házunk táján elég keveset foglalkozunk az egészségünkkel és a biotermesztéssel.

Padlizsán, a szerelem almája

A burgonyafélék családjába tartozó, nálunk július végétől termő zöldségféle népies elnevezése – mivel a Balkánról került hozzánk – törökparadicsom. Angol nyelvterületen tojásgyümölcs névvel illetik, mert a korábbi, európai változatok termése fehér vagy sárga volt, és alakja a tojásra hasonlított.

Le az útról!

A múlt hét derekán a köztársasági mezőgazdasági minisztérium kampányt indított azoknak a közúti baleseteknek a megelőzése céljából, melyekben mezőgazdasági gépek vesznek részt. Maga Saša Dragin tárcaminiszter jelentette be néhány čeneji termelő és a zimonyi mezőgazdasági kar képviselőinek jelenlétében: „Az őszi terménybetakarítás küszöbén vagyunk, ezért a minisztérium úgy döntött, kampányt indít, mely során edukálni fogja a termelőket.

Betegek a méhek

Nagykanizsa – Csekély mértékben ugyan, de Somogy megye után már Zalában is megjelent a rettegett méhbetegség, a nyúlós költésrothadás, amely miatt több településen is zárlatot rendeltek el. Ezek területéről nem lehet méhészettel kapcsolatos anyagokat, így mézet sem kihozni, sem bevinni.