Jó reggelt

Azt hiszem, senkinek sem kell külön elmagyarázni, hogy mennyire nyűgös és időigényes tud lenni a különféle ügyek intézése. Kötelező bejelentkezés, szükséges papírok mellékelése, illetékek befizetése, álló vagy ülő várakozás a tolóablakok és irodai ajtók előtt, egyéb bosszantó körülményességek, végül több hetes várakozás az igényelt okmányra.

A nyálkás őszi időben a járdát elborítják a falevelek. Persze, örülnünk kellene, hogy utcáinkon vannak fák, a sárga, barna, rőt levelek sem mindennapi látványt nyújtanak, ahogy szinte színes szőnyegként borítják be a járdát, nem győzünk gyönyörködni a színkavalkádban.

Átálltunk. Már néhány napja.

Az ősz számomra a lelassulás időszakát jelenti, amikor a természettel együtt egy kicsit az ember is megpihen. Túl vagyunk a zsúfolt nyári nyüzsgésen, a végeláthatatlan programok sorozatán, a tikkasztó hőségen.

Régóta nem hallottam már legendába illő mesét a külföldi tömegközlekedés pontosságáról, amikor egy akár csak kis késés esetében is a felelősek felmondtak a munkahelyükön, míg Japánban állítólag a késés okozta szégyen miatt rituális öngyilkosságot is jegyeztek. Nálunk hasonlótól nem kellett tartani, a pontosság a tömegközlekedésben soha nem volt sem erény, sem követelmény, ami miatt az érintett utasok kivételével, bárki is zavartatta volna magát.

Ez egy példa arra, hogy a küldetésbeteljesítés belső útja és – az újszövetségi szakrális földrajz által leírt – Jeruzsálembe vezető külső út miként válhat egyazon osztatlan úttá. Amíg Jézus Názáretben élt, a falubeliek egy maguk közül való közönséges embernek tartották.