Vélemény

Ahogy múlnak az évek, egyre szentimentálisabb leszek. Nem tudom, hogy a koromnak köze van-e ehhez, vagy alaptulajdonságom az érzelgősség, de úgy érzem, hogy egyre fontosabbá válik számomra az elődeim értékrendje, különösen az, ahogy az anyagiakkal bántak.

Nemrégiben orosz–török–iráni elnöki csúcsot tartottak Teheránban, ahol Vlagyimir Putyin orosz, Ebrahim Raisi iráni és Recep Tayyip Erdoğan török államfő ült tárgyalóasztalhoz. E csúcsra hivatalosan a szíriai konfliktus miatt került sor, ugyanis e három ország szavatolja a szíriai fegyverszüneti megállapodást, az úgynevezett asztanai folyamatot, ugyanakkor Oroszország és Irán közeledésének egyik fontos állomása is volt a találkozó.

Megalakult a szerbiai képviselőház. Április harmadikán, a választások napján, bizonyára kevesen tudták elképzelni, hogy az előbbi mondat augusztus elsején válik aktuálissá, a sorozatos választási visszaélések azonban úgy hozták, hogy számtalan ismétlését kellett megtartani a parlamenti megmérettetésnek, a legtöbbet a Bujanovac községi Veliki Trnovacon, ahol ötször is alkalmuk volt a szavazóknak véleményt nyilvánítani.

1891 nyarán a buccari öbölben bontott vitorlát Györök Leó újonnan épült hajója, a Kurul, hogy az Adria csodáira szomjas fiatalok csoportjával a nyár hevében végigvitorlázza a dalmát tengerpartot. A szelek szárnyán szerzett élményekről – minden bizonnyal elsőként a magyar tengeri vitorlások sorában – a hajó egyik utasa, Szinnyei Otmár Magyar lobogó alatt az Adrián című könyvében számolt be az olvasóknak.

Minden év július 30-án ünnepeljük az egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk, a barátság világnapját. Sokáig fontolgattam, milyen megközelítésből ragadjam meg a barátság fogalmát.

Melankolikus európai filmek megtekintése mellett atata másik kedvenc időtöltése idén nyáron az olvasás. Az elmúlt időszakban olyan könyveken rágta át magát, mint A történelem vége és az utolsó ember, A háború művészete vagy az Apokalipszis után.