Álláspont

Lehet-e vajon délen következetes és erkölcsös küzdelmet folytatnia ugyanannak a kormánynak, amely északon hasonló törekvésekért a szakadárság billogját üti az autonómia híveire? Persze, álságos a kérdés, hiszen mindannyian tapasztaltuk az elmúlt hetekben, hogy lehet.

A világ alapvetően fekete-fehérben működik. Túlnyomóan – és sajnálatosan – az emberek agya is.

Ciprus egyik napról a másikra adóparadicsomból adózópokollá változott azoknak, akik a busás haszon reményében odamenekítették sokszor vérrel és legtöbbször mások verejtékével megszerzett millióikat. Ebből is látszik, hogy a szerencse forgandó, de más is, például az, hogy az Európai Unió csak akkor védelmezi olyan bőszen a magántulajdon szentségét és a pénzintézetek érdekét, ha az ő bankjaikról és az ő polgárai vagyonáról van szó.

Elolvadt a hó, és nem győzök csodálkozni azon, hogy pár centi hó milyen mértékben tudja tönkretenni azt az Óbecse–Péterréve közötti útszakaszt, amelyet egy éve újítottak fel. Nem is beszélve azokról az utakról, amelyek évek óta felújításra várnak.

Az elmúlt évek során annyi szépet hallottam a szabadkai Gerontológiai Központról, hogy mára odáig jutottam, tulajdonképpen nem is baj, hogy most nem jut mindenre, és hogy alacsony a fizetés. Az sem gond, hogy nincs a városban elég szórakozási lehetőség, hogy esetleg kevés lesz, vagy egyáltalán nem is lesz nyugdíj, mert mire én élvezhetném – a nyugdíjas éveim betöltéséig ugyanis még van néhány évtized –, addigra a szabadkai „geroszban” aranyból lesz a kilincs is.

Az utóbbi időben már nemcsak az érintetteknél, hanem politikai szinten is egyre gyakoribb téma a behajthatatlan bankhitelek sorsa. Polgárok és vállalkozások ugyanis nem ritkán meggondolatlanul eladósodtak, s ma már tízezres nagyságrendű a nálunk is bedőlt hitelesek száma.