Beköszöntött a tavasz. Úgy érzem, a jelenlegi helyzetben szükségünk van az ilyen biztos pontokra.
Jegyzet
Vasárnap este rendkívüli állapotot hirdettek Szerbiában. Ennek értelmében bezárták kapuikat az oktatási intézmények, így az általános iskoláknak és középiskoláknak át kellett térniük a távoktatásra.
Első hallásra ellentmondásosnak, vagy akár egyenesen eszementnek tűnhet az a korábban már sokak által felvetett teória, miszerint maga a gazdaság is „csak” egy ökoszisztéma. Pedig a jelenlegi helyzet lényegében ezt igazolja.
Amióta Józsi bácsi regisztrált a Facebookon, megnyílt előtte a világ. Ugyan korábban is hallott ilyen-olyan új informatikai/technikai/technológiai megoldásokról, amelyek forradalmasíthatják a mezőgazdaságot, de mindez olyan távolinak tűnt.
Nem kell mindig mindent túlbonyolítani. Valamikor épp azzal lehet igazán nagy hatást elérni, ami a legegyszerűbb, a legegyértelműbb, a legnyilvánvalóbb vagy örök érvényű.
Attól, hogy immár Zerbiában is megjelent a koronavírus, egy kissé mindenki meghökkent. A héten a Zabadkai Gyógyszertárakban is újra lehetett kapni védőmaszkot, igaz, csak korlátozott mennyiségben, de amama több patikába is befordult, hogy minél több ilyen kis szájkosár álljon a rendelkezésünkre.