A fenyők oltása A generatív (magról), az autovegetatív (dugványról) és a xenovegetatív (oltással) történő szaporítási módok lehetőleg rövid ismertetése, valamint a fenyőcsemeték nevelése kerül szóba. (Az alábbi ismertető csak példa, semmiképp sem érvényes minden fenyőnemzetségre, -fajra/fajtára.
Mezőgazdaság
A Tartományi Mezőgazdasági Szakszolgálatok idei évi összejövetelét a múlt héten tartották meg Versecen, ahol fény derült többek között arra is, hogy a régi és az újonnan alkalmazott falugazdászok hogyan működnek majd együtt a gyakorlatban... a verseci összejövetel elsődleges célja a szakma, a technológia, a tudomány legújabbb vívmányaival való megismerkedés volt.
A napokban járt le a tartományi mezőgazdasági titkárságnak a dűlőutak és a bekötöutak rendezésére meghirdetett pályázata mely célra az idén 235 millió dinárt irányoztak elő, és ezenfelül 270 millió dinárt a határban levő csatornák tisztítására, tudtuk meg Dobai János tartományi mezőgazdasági titkárhelyettestől.
A tartományi mezőgazadasági titkárság a múlt héten megkezdte az idős háztartásoknak járó idei évi támogatásokról szóló végzések kézbesítését, és ezt követően az összegek folyószámlára való átutalását is. Az első körben 500 sikeres pályázó kaphatja meg a neki járó összeget.
A mezőgazdaság eredményeinek taglalásakor rendszerint a növénytermesztésben jegyzett, európai szintű eredmények kerülnek előtérbe, az állattenyésztésről, a hús- és tejtermelésről alig esik szó. Igaz, nincs is dicsekedni való, hiszen az ágazat belterjességét is bizonyító, egységnyi területre számított számos állattal és előállított tejjel az európai ranglista alján kullogunk.
Az akció 2012. október 1-jétől december 15-ig tart majd, jelentette ki az elmúlt héten Dragan Vukmirović, a köztársasági statisztikai hivatal vezérigazgatója.