Jó reggelt

Elárulom, szinte lehetetlen vállalkozásba vágja a fejszéjét, aki a városunkhoz hasonló kisebb településen papucsot óhajt venni a gyereknek télvíz idején. A csemetének úszópalánta lévén ilyenkor is szüksége van ilyesfajta lábbelire, szóval a minap nyakamba vettem a várost és keresgéltem.

Már jóideje mortyogok, hogy valami nincs rendben a piacokkal. Folyamatosan olyan érzésem van, hogy túltolják az árakat a kofák, s mindig kitalálják, miért drága a portéka.

Egyszer sem kérték sehol, tehát semmi hasznot nem valósítottam volna meg vele, és így volt ez a régivel is, mégis eldöntöttem, hogy ha utolsók között is, de kérem a nyugdíjas kártyámat. Mivel elektronikus úton és a postán semmire sem jutottam, maradt a megoldás, hogy a nyugdíjbiztosító tolóablakai elé járulok.

Magam sem tudom, mit gondolnék, ha a szemem előtt csúszna be egy ajándékféle az országhatáron ügyeleteskedő rendőrtiszt apró ablakán. Sőt, az egyenruhás eltűnik, nemsokára visszajön egy cserép virággal, s az ajtót kinyitva, mosollyal az arcán nyújtja ki annak, aki a dobozkát becsúsztatta.

Itt vagyunk november végén, Black Friday itt, Black November ott. Mindent lehet venni, csak legyen pénze az embernek.

Magyarkanizsa legnagyobb bevásárlóközpontjába ritkán fordulok be, igyekszem elkerülni azt a „mega” áruházat. A pénztáros hölgyike hidegvérrel kijelentette: aprópénz híján 9 dinárral adós marad.