2024. július 30., kedd

Kézilabda

Budapest rendezi a négyes döntőt

Jövőre először zárul négyes döntővel a női kézilabda Bajnokok Ligája, és az eseménynek a budapesti Papp László Sportaréna adhat otthont – döntött az európai szövetség (EHF). A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint a Final Four kétnapos lesz, a további részletekről, így a jegyárakról is december elején, sajtótájékoztatón számolnak majd be.

Döntős ellenfelek

Bécsben kisorsolták az európai nőikézilabda-kupák újabb fázisának csoportbeosztását. A Bajnokok-ligájában a legjobb nyolc két csoportot alkot, a címvédő Győri ETO pedig a 2.

Az FTC a KEK-ben folytatja

A Ferencváros játékosainak nem sikerült a bravúr a női kézilabda-BL második csoportkörének utolsó mérkőzésén, amelyben a zöld-fehéreknek a továbbjutáshoz legalább egy pontra volt szükségük Podgoricán, a Budućnost ellen. A pokoli hangulatáról ismert Morača Sportcsarnokban a magyarok 45-50 percig tartották magukat, de az utolsó 10 percben teljesen összeomlottak, s végül 29:21-es vereséget szenvedtek.

Zentai veteránok győzelme

Magyarkanizsán a hétvégén tartották meg a hagyományos veterán-kézilabdatornát, amelyen a helyiek a Zentát, Magyarországról a Dabas, a Kecskemét és a budapesti MAFC csapatát látták vendégül, a kiskunhalasiak most nem jöttek el.

Nem a magyarok nyertek

Németország és Dánia rendezheti a 2019-es férfikézilabda-világbajnokságot. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) dohai ülésén a német–dán pályázat maga mögé utasította a magyar–szlovák közös és az önálló lengyel kandidálást.