2024. szeptember 9., hétfő

Vélemény

Fél szemére vak marad

„Hiszünk akár abban is, hogy ha rosszul viselkedünk, egy következő életben csörgőkígyóként születünk újjá. Több ezer év alatt több ezer válasszal álltunk elő, és még most is gyártjuk őket, megállás nélkül.

Otthon dől el minden!

Az iskolákban a második félév első pár hete nem a szünetben szerzett tapasztalatokról, élményekről szólt, hanem verekedésekkel, a kiskorúak közötti leszámolásokkal telt. Nagybecskereken például a Mezőgazdasági Középiskolában négy tanulót előzetes letartóztatásba helyezett a rendőrség, mert fizikailag és pszichikailag is bántalmazták osztálytársukat.

Értelmiségiek a munkaerőpiacon

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma: Ezek statisztikájaaz ország legérdekesb – leginteresszánsabb – része. Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok, éghajlat sat.

A foibék titka

Érdekes petícióról küldött nekem cikket Rómában élő barátnőm: a Szabadítsuk meg az olasz utcákat Titótól című írás szerint azért folyik az aláírásgyűjtés, mert 12 olasz önkormányzatban még mindig hősként, utcanévvel ünneplik Josip Broz Titót. A petíció kezdeményezői szerint viszont Tito felelős azért a tömegmészárlásért, amit a jugoszláv partizánok 1945-ben követtek el Észak-Olaszországban.