2024. szeptember 12., csütörtök

Vélemény

Négy fal közé zárt korhangulat

Hajdu Szabolcs legújabb filmjét, az Ernelláék Farkaséknál című alkotást megelőzték az elkészüléséről és a külföldi fogadtatásáról érkező hírek. Nem is lenne ebben semmi rendkívüli, hiszen napjaink egyik legjelentősebb magyar filmrendezőjéről, a Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal és a Délibáb – hogy csak a legismertebb műveit említsem – rendezőjéről van szó, új filmjének keletkezéstörténete azonban van annyira különleges, hogy nem lehet szó nélkül hagyni.

A Számla

Kisebbfajta pánikot keltett a hír, miszerint a vágósertés ára szinte egyik napról a másikra hatalmasat ugrott, és igen rövid idő alatt elérte a 190 dinárt. Ebből a fogyasztók is könnyen kikövetkeztették, hogy hamarosan búcsút mondhatnak a csont nélküli sertéshús 345 dináros árának, mert minden bizonnyal ennél jóval többet kell fizetni érte.

Szegényedünk

Egy nemzetközi felmérés szerint a fejlett országokban tíz év alatt, vagyis 2005 és 2014 között lényegében nem változott az életszínvonal. Ez a hír az érintett (fejlett) államokban élők számára azt jelenti, hogy ugyanolyan jól élnek, mint korábban.

A történelem kelepcéjében

Aggodalommal figyelhetjük azt a háborút, amely bő egy hete Szerbia és Horvátország között dúl. Szerencsére csupán diplomáciai háborúról van szó, amolyan „majd én móresre tanítalak” jellegű politikai üzenetekről.