Vélemény

Nehéz jó novellát írni. Olyasfélét, amely több egy formai követelményeknek megfelelő, korrekten elmesélt történetnél.

A szinte elvétve tapasztalható sportsikereken kívül nem sok mindennel dicsekedhet az ország. Gazdasági téren az európai országok listájának legvégén kullogunk, s ennek megfelelően az életszínvonalunk sem engedi meg, hogy elégedettek legyünk.

Szerbia történelmének leghosszabb pedagógussztrájkja zajlik. Most már, öt hónap után nagyon elmérgesedett a viszony a minisztérium és a sztrájkoló oktatásügyi dolgozók között, és úgy tűnik, egyetlen kérdésben értenek egyet: abban, hogy az 1800 általános és középiskola közül a minisztérium és a szakszervezetek szerint is jelenleg mintegy 350 oktatási intézményben tiltakoznak 30 perces órák tartásával a tanítók, tanárok.

„Én is hajtottam a sikerért, úgy, mint mindenki, ki egyszer él. Volt, hogy nem volt ünnepem, és volt, ki ünnepelt velem, s néhány jó ütés ott volt a szívemen, s volt, ki szurkolt lelkemért, és nyújtotta kezét, és azóta se ért…” – énekelte jó néhány évtizeddel ezelőtt az LGT zenekar, kiválóan megragadva a siker lényegét, amely mit sem változott az elmúlt évek, évtizedek során, a hozzá való viszonyulás azonban vélhetően igen sokat módosult ez alatt az időszak alatt.

Az óvónéni kérdezi a gyerekeket, mielőtt elkíséri őket a könyvtárba:– És miért kell csendben lenni a könyvtárban?

Több mint két évvel ezelőtt a legfelsőbb szinten is kénytelenek voltak belátni, hogy a közszolgálatban dolgozók javadalmazása körül nagyon nincsenek rendben a dolgok. Az ugyanolyan képzettségű, hasonló beosztásban dolgozók keresete meredeken eltér egymástól, csupán az a különbség, hogy kinek melyik közvállalatban vagy intézményben sikerült elhelyezkednie.