Jó reggelt

Kiadásunk talán nincs annyi egész évben, mint decemberben. Az év utolsó hónapjában, mintha könnyebben nyílna a pénztárcánk, mint az év másik felében.

Igazi téli kép: hegyvidéki táj, havas fenyőerdő, a közepében takaros faházikó, kéményéből bodorodik a füst, ablakában színes függöny, körötte egy rénszarvas serénykedik. Füles sapka a fején, mellső mancsai közt hólapát, amivel fáradhatatlanul lapátolja a havat, járhatóvá téve az épület udvarát.

Az ember hat X-szel a háta mögött már bölcselkedhet: „bezzeg, amikor mi voltunk gyerekek” akkoriban a tél volt, a tél. Decemberben leesett a hó és március végéig el sem kezdett olvadni.

Spielberg filmje, A cápa 1975-ben került a mozikba, azóta a nagy fehér cápa a félelem és rettegés megtestesítője képzeletünkben és főként a filmvásznon. Két évre rá mutatták be az Orca, a gyilkos bálna című mozifilmet, ami már nem keltett akkora rémületet, pedig ez a ragadozó emlős még a nagy fehér cápával is elbánik, ha úgy tartja kedve.

Szinte vége az évnek. A hosszúra nyúlt ősz után most hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy nyakunkon az év végi hajrá a munkahelyen, és a temérdek feladat meg a karácsonyra való lélekmelengető felkészülés, ráhangolódás között nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt.

A Miloš Bajić festőművész nevét viselő újvidéki utca egyedülálló. Nem mondom, hogy a világon, mert magától érthető, hogy a világ összes utcájában nem jártam, amelyekben azonban megfordultam, ezekből pedig sok ezer van, a Miloš Bajićnak egy tekintetben nincs párja.