A koszovói szerb lista (Srpska) képviselői továbbra sem döntötték el, hogy a jövőben is részt vesznek-e a koszovói kormány munkájában, számolt be tegnap Branimir Stojanović, aki jelenleg a koszovói miniszterelnök helyettesének tisztségét tölti be. Mint mondta, hamarosan egyeztetni fognak e kérdést illetően Aleksandar Vučić szerb kormányfővel és a koszovói szerbség politikai képviselőivel.
Politika
Általában véve jobb légkört teremt a koszovói szerbség számára a Belgrád és Pristina közötti legújabb igazságszolgáltatással kapcsolatos brüsszeli megállapodás – jelentette ki Marko Đurić, a Koszovó-ügyi kormányiroda vezetője a közszolgálati tévének adott nyilatkozatában. Reményének adott hangot, hogy az egyezmény hozzájárul az uniós csatlakozási tárgyalások megnyitásához is.
Bratislav Gašić védelmi miniszter tegnap továbbította Saša Janković köztársasági ombudsmannak válaszait a jogvédő két héttel korábban összeállított kérdéseire. Janković a fejlemény kapcsán röviden annyit nyilatkozott, hogy áttanulmányozza a dokumentumokat, majd azt követően dönt az eljárás folytatásáról.
A történelem súlyos meghamisítása azt állítani, hogy a csetnikek a második világháborúban antifasiszták voltak – mondta Milivoj Bešlin történész egy nagybecskereki tanácskozáson. Mint magyarázta, nagyszámú dokumentum létezik, amelyek alátámasztják, hogy a csetnikek együttműködtek a megszállókkal és egyetértettek azok céljaival, mint amilyen Sandžak vagy Bosznia és Hercegovina etnikai megtisztítása volt.
A Magyar Szó hétvégi számában megjelent, Deli Andor európai parlamenti képviselővel készített interjúra – mint arról lapunkban tegnap beszámoltunk – hétfőn reagált Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáld...
A Belgrád és Pristina közötti dialógus tegnap hajnalba nyúló legújabb fordulója sikerrel zárult. A tárgyalófelek aláírták az igazságügyet szabályozó megállapodást, mely Észak-Koszovó területén szavatolja szerb ajkú bíróknak a részvételét az eljárások lefolytatásában.