2024. október 1., kedd

Álláspont

A molnárlegény esete a favágóval

Dragan Đilas, a Demokrata Párt elnöke és Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke a közelmúltban többször találkoztak, egyesek azt rebesgették, alakulóban van a két pát összeolvadása, és végre igazi ellenzéke lesz a minden szinten domináns Szerb Haladó Pártnak.

Közmérgezők

A közétkeztetés vagy társadalmi étkeztetés fogalmába beletartozik a munkahelyi, iskolai, intézményi (egészségügyi és egyéb) „vendéglátás”, melynek működését, illetve a szolgáltatók tevékenységét jogszabályok, szigorú rendeletek szabályozzák. Szerbiában is.

A csődtömeg nem kelendő

Már a korábbi összetételű kormány megállapította, hogy Szerbiában 179 olyan vállalat, gyár van, amely jelenlegi formájában életképtelen. Akkor úgy döntött, hogy minél előbb végre kell hajtani a szerkezetátalakítást, hogy legalább egy részét – állami segítséggel – megpróbálják talpra állítani.

Öngól

Augusztus 6-án a Partizan–Ludogorec-mérkőzés után Miloš Radisavljević, az Alcatraz nevű szurkolói csoport vezére átmászott a kerítésen, és senkitől sem zavartatva elvette Marko Šćepovićtól a csapatkapitányi karszalagot, majd pár nappal később a két érintett közös, a Partizan székházában megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem elvette, hanem csak elkérte a szalagot.

Meghalnál az elveidért?

Tudvalevő, hogy a sérült lélek gyógyításához milyen fontos a szembesülés: önmagunkkal, a bennünket ért sérelmekkel, frusztrációinkkal, félelmeinkkel. Egy pszichoterápia során olykor fizikai fájdalmat okozó katarzissal járhat, ha sikerül magunkból előcsalogatni és ezáltal megnevezni a lelki egészségünket hátrányosan befolyásoló eseményeket.