2024. december 18., szerda

Homolya Horváth Ágnes

1998-ban érettségiztem a Zentai Gimnáziumban, majd az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken folytattam tanulmányaimat. Az egyetemi éveim alatt az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének voltam tiszteletdíjas munkatársa, majd 2003-ban kerültem a Magyar Szó zentai szerkesztőségébe. A sportrovaton kezdtem, rövidesen a Tiszavidék oldal újságírója lettem, és ez azóta is így van, valamint 2020 novembere óta az oldal szerkesztője is vagyok. Mindig is a közéleti témák érdekeltek, azok mozgattak, ugyanakkor szeretek riportot készíteni, egy-egy új embert, helyzetet megismerni, és aztán az újság hasábjain bemutatni. Ilyen nagyobb lélegzetű írásaim főleg a Hétvége mellékletben és az Üveggolyó mellékletben olvashatók. Az írás kiteljesedés számomra. Munka is, hiszen újságíróként kötelezettségeim is vannak, de ha adódik egy-egy jó téma, amely nem hagy nyugodni, és amelyet körbe lehet járni, azt szívvel-lélekkel csinálom. Egy jó írást viszontlátni a Magyar Szóban a legnagyobb megelégedés számomra, és ezt már csak az tudja fokozni, amikor az utcán, a piacon utánam kiabálnak, hogy jó volt az a cikk.

Cikkeim: