2024. október 1., kedd

Mezőgazdaság

Értékét és tekintélyét vesztett búza

Alig másfél hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy korai és gyors aratás vár a gazdákra, s a 300 000 hektáros vajdasági búzamezőn Péter-Pálig (valamikor ekkor „szakadt meg a búza töve”, lehetett készülni a betakarításra) jóformán befejeződik a nagy munka. Annak ellenére, hogy június derekára már beérett a búza, az ismétlődő esők/esőzések miatt elhúzódik az aratás, hiszen a közel egy hónap során összességében egy hetet sem dolgoztak a kombájnok, s a hozamcsökkenés mellett egyre nagyobb gondot jelent a szem minőségének romlása.

Csevegés a kertben

Áhítoztunk az eső után, most pedig alig várjuk, hogy kisüssön a nap. Még a kovászos uborkát sem sikerült öt nap alatt elkészítenem.

A gazdagok fölvásárolják a szegény országok földvagyonát

Helyesebb volna a fölvásárlás helyett modern földrablásról beszélni, hiszen a kiszolgáltatott, sok helyütt éhező lakosságnak nincsenek eszközei, amivel szembeszegülhetnének a gazdagok mérhetetlen mennyiségű pénzben mérhető hatalmának és akaratának. Akiket természetesen, nyilván a busás haszon fejében, az ezekben az országokban jelen lévő politikai vezetés is kiszolgál.

Aszalás

A bevásárlóközpontok polcai roskadoznak a különféle, ízletesen csomagolt müzli termékektől, melyeknek egyik fontos összetevője az aszalt gyümölcs.