2024. október 3., csütörtök

Mezőgazdaság

Szépen fejlődik a búza

Évek óta csökkent a búzával bevetett terület a topolyai községben. Az idén megtörni látszik az irányzat, ha csekély mértékben is, de növekedett a kenyérnekvaló vetésterülete, több búzát vetettek az ősszel, mint tavaly.

Számítógép-tanfolyam gazdáknak

Az Észak-Vajdasági Földműves Egyesület informatikai alapképzést szervezett a mezőgazdasági termelők számára Palicson, a helyi közösség termében, amelyen a Szülőföld Alap támogatásának köszönhetően 30 gazda vehetett részt. Mint azt Pesti Csillától, a tanfolyam előadójától megtudtuk, a termelők jelezték számítógép-ismereti igényüket, és tulajdonképpen ez szolgáltatta az alapot a tanfolyam elindításához.

Magyarországon is csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén októberben 16,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 32,6 százalékkal esett vissza, az élő állatoké és állati termékeké 7,4 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Karcsú költségvetés, sovány föld

Az agrártárca a versenyképes szerbiai mezőgazdaság létrehozásán fáradozik, a szakosodást, a profizmust erősítené. Ehhez szíve-joga a miniszternek és tanácsadóinak, sőt azt is mondhatnánk, hivatalával vállalt kötelessége, csakhogy ehhez nem a földalapú támogatások megnyirbálásával kellene hozzákezdeni.

Karácsonyfa-díszítés

Napjainkban szinte kötelező érvényű karácsonyfát állítani, míg korábban a fát vagy állították vagy függesztették, leggyakrabban a mestergerendára. Szegényebb házakban, ahol nem telt karácsonyfára, a fát ágakkal vagy gúla alakban kivágott favázzal helyettesítették.