2024. szeptember 10., kedd

Vélemény

Szír menekült menni Finnország

Aligha létezik a kortárs filmművészetben még egy alkotó, aki állandó stílusjegyei alapján könnyebben felismerhető lenne Aki Käurismakinál. Az idén hatvanéves finn rendező eddig készült mintegy húsz játékfilmjét elsősorban a szociális egyenlőtlenség és az elesettek sorsának ábrázolása jellemzi: értelmetlen erőszak áldozatai, utcán vergődő nincstelenek, gyári dolgozók, zenei karrierépítés céljából Amerikába vándorló zenészek, kiközösítettek, munka nélkül maradt szerencsétlenek, a szebb élet reményében Afrikából és Ázsiából Európába érkező mene...

Kun Árpád regénye

A szerző korábbi, Boldog Észak című regényének egyetlen elbeszélője Aimé Billion, aki egynegyed vietnami, egynegyed francia és felében afrikai vérből született benini fiatalember. Ő meséli el, miként élt Nyugat-Afrikában, és miután harmincnyolc évesen kijutott Franciaországba, majd onnét Norvégiába, hogyan lelte meg önazonosságát, otthonát és szerelmét.

Nem csak dolgozni akarnak

Újabb, nagy horderejű akciót szándékozik indítani a kormány, mivel a közelmúltban bebizonyosodott, s ezt már tagadni sem érdemes, hogy Szerbia belátható időn belül munkaerő-behozatalra szorul. A jól képzett, szakmájukban már bizonyított fiatalok ugyanis egyre gyorsabb ütemben hagyják el az országot, az itthon maradottak pedig nem alkalmasak arra, hogy követni tudják az elektronika világában folyamatosan gyorsuló változásokat.
(Fotó: Dávid Csilla)

Madárfürdő

Ülök a sétálóutca árnyékos padján, fagyizok. Késő délután van, a nap fennakadt valahol a városháza tornya mögött, tüze már veszített déli erejéből, de még rőt, s melegít rendületlenül.

Lekapcsolva az életről

Alig néhány nappal első születésnapja előtt különös körülmények között meghalt egy gyönyörű gyermek, Charlie Gard, miután átszállították egy hospice házba, ahol lekapcsolták a mesterséges lélegeztetőgépről, amely életben tartotta. Ez a drámai eset megrendítette és gyászba borította elsősorban a szülőket, Connie Yatest és Chris Gardt, akik betegségében szenvedélyesen és szeretettel kísérték el, védelmezték és aggodalommal vették körül.