Általános hiedelem volt, talán még ma is él, hogy az újévi szokások az egész évre hatással vannak. A szilveszteri és az új év első napjának hagyományai összefonódtak, és ebben fontos szerep jutott az egész életvitelnek.
Jó reggelt
Az egykori szocialista Csehszlovákiába utazók egyik nagy öröme az ott kapható kiváló minőségű sör volt. Szükségtelen volt az esetleges aggodalom, hisz nemcsak a legelőkelőbb vendéglőkben, hanem a legszerényebb lebujokban is jobb sört szolgáltak fel, mint a világ legtöbb táján.
Csípős reggeli hideg ölel át, a nap pedig gyengéden simogatja arcomat. A mellettem lévő fán cinegék dalolnak, és egyenként röppennek át a közelben lévő madáretetőre.
Izgalmas időszak volt a nyár utolsó pár hete, hiszen bölcsödébe indult a szemünk fénye. Túléltük a beszoktatási időszakot, amely talán a koronavírusnak is köszönhetően, nem húzódott el hetekre, hiszen a szülők nem léphetik át az intézmények küszöbét, az elválás is könnyebb, és a gyermekek hamarabb felfedezhetik az óvoda szépségeit.
2020. november 9-ét írtak, midőn a Pfizer és a német BioNTech bejelentette, hogy az általuk fejlesztett koronavírus-vakcina hivatalos jóváhagyásra vár.
Az egyik „kedvenc” elfoglaltságom a sorban állás. Bármennyire is próbálja az ember minden lehetséges ügyének az intézését áthelyezni az online térbe, mégsem kerülheti el ezt az idő- és idegölő tevékenységet.