2024. szeptember 10., kedd

Vélemény

A pénz nem minden

A pénz nem boldogít – tartja a mondás, de óvatosan hozzá lehet fűzni, hogy „nem is tesz boldogtalanná”, hiszen az utóbbi kétezer-hatszáz évben, amióta a föníciaiak kikalapálták az első érmét, csak elvétve akadt ember, aki arra panaszkodott volna, hogy túl sok a pénze.

Középpontban a család

A családra úgy tekintünk, mint a legfontosabb dologra az életünkben, az az a mindenek felett álló egység, amelyért egész évben teszünk, melynek egyben tartásáért mindennap ténykedünk. A család a mozgatórugó, a kiindulópont és a nyugvópont.

Lakás helyett légvár

Három évvel ezelőtt az akkori miniszterelnök (Aleksandar Vučić) bejelentette, hogy az arab Arabtec társaság, a gazdaság fellendítése érdekében, nem kevesebb mint százezer(!) lakóegységet fog felépíteni, mégpedig megdöbbentően alacsony áron.

Most látom, honnét indult

Amilyen szorgosan írja regényeit Szávai Géza, én olyan szorgalommal olvasom azokat. Minden egyes kötete esetében újból és újból elcsodálkozom, honnét a rengeteg megírt történet, és a stílust folyamatosan magas szinten tartó energia, és mitől olyan jók a mondatai.