2024. szeptember 10., kedd

Vélemény

Befejeződött az „aratás”

Aligha találunk majd olyan uniós állampolgárt, aki csak és kizárólag a szerbiai termőföld megvásárlása végett érkezik a jövőben Szerbiába. Módosult a termőföldről szóló törvény a közelmúltban, szeptember elsején ugyanis életbe lépett az Európai Unió és Szerbia között aláírt stabilizációs és társulási megállapodásnak az a kitétele, hogy a hazai földekhez uniós polgároknak is hozzá kell tudniuk férni.

Hivatásod a szeretet

Valamikor a lányok, ha a szülők nem engedték, hogy férjhez menjenek szívük választottjához, bánatukban elmentek apácának, vagy a szülők küldték őket kolostorba, hogy ne kössenek házasságot olyan férfival, akit számukra méltatlannak tartottak.

Határáthelyezés

Az illegális migráció elleni küzdelem jegyében EU–Afrika mini csúcstalálkozót tartottak Párizsban. A tavasszal megválasztott Emmanuel Macron francia elnök a hivatalának is otthont adó Élysée-palotába a leginkább érintett országok vezetőit hívta meg.
(Fotó: Gergely Árpád)

Főszerepben a büntetés

A 2009-ben elfogadott közlekedésbiztonsági törvényben az elmúlt évek során felfedezett hiányosságok javítása már egy ideje időszerű. A hírek szerint még ebben a hónapban a köztársasági képviselők e...

Amerikázás közpénzen

Szerbia Európa egyik legnagyobb építőhelye – nyilatkozta nemrégen (még miniszterelnök korában) az állam újdonsült első embere. Hogyisne, hiszen a hivatalos közlések szerint szinte nyüzsögnek a munkagépek és az emberek a 10-es és a 11-es közúti folyosón.