Három tévhit játszott fontos szerepet abban, hogy a fővárosi média a napokon azzal hitegette olvasóit és nézőit, hogy Szerbia válogatottja biztosan elnyeri a Davis-kupa serlegét. Az eleve indokolatlan derűlátás azután sem csökkent, hogy Janko Tipsarević sérülés miatt kimaradt a csapatból, amit igazol, hogy naponta többször is elhangzott a kérdés, a csapat hogyan ünnepli majd meg a győzelmet.
Vélemény
Felveszi-e rendszeresen az influenza elleni védőoltást?
Amikor vízbe dobunk egy követ, a fodrozódó felszínen koncentrikus körök keletkeznek. A hasonlattal összhangban a kilencvenes évek elején lezajlott délszláv háború okozta sebek és traumák, akárcsak a kialakult kapcsolatok évekkel a fegyveres összetűzések lezárta után is hatást gyakorolnak az érintettek életére.
Ha van megbízható fokmérője életszínvonalunknak, annak, hogy hol is tart Szerbia gazdasági téren, akkor az a szabadkai Ócskapiac, vagy, ahogy sokan becézik, a Buvljak City. A kilencvenes évektől errefelé, ahogyan mentek tönkre a régi jó kereskedelmi áruházak, ahogy elveszítették az emberek a munkahelyüket, úgy vált mind fontosabbá a piac, ahol nem csak sok mindent meg lehetett vásárolni olcsóbban, de – ami sokkal fontosabb – nagyon sokaknak biztosította a megélhetést.
Hallatlan és szemtelen... csak ezekkel a szavakkal minősíthető Momčilo Babić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap igazgatójának azon kezdeményezése, hogy a polgároktól teljes mértékben megvonják a jogot, hogy az állam költségén külföldi kórházakban kezeltessék magukat, és hogy a teljes gondozás kerüljön át egy humanitárius alapba, amelyet a polgárok donációiból finanszíroznának.
Bene Zoltán Farkascseresznye című történelmi regénye a megálmodott valóság és a mindennapok mezsgyéjén egyensúlyoz. Bár a regény elsősorban a XVI.