Sportkörökben még mindig téma, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága február közepén megrendezett ülésén úgy foglalt állást, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából. A vezető testület május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a sportágat – erre a lehetősége megvan –, ugyanakkor nem tűnik valószínűleg, hogy három hónap múlva alapvetően másként ítéli majd meg a helyzetet, és nem a hét új pályázó – a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda,...
Vélemény
Van remény! Van remény a magyar zeneipar, van remény a magyar zenehallgató számára!
A napokban lányom – nőnapi, anyák napi, tanítónéni-napi lázban égve – megkérdezte tőlem, hogy most ő nő-e, vagy sem. Elhihetik, hogy egy alig tízéves kislánynak kapásból erre a kérdésre nehéz választ adni.
Igazi budai prózafolyammal jelentkezett tavaly Bognár Antal. A Budapesten élő vajdasági magyar prózaírónak a fővárosi Napkút Kiadó gondozásában megjelent Tartozás című regénye jelzi, hogy a szerző nem a saját gyökereiből – mondjuk úgy: gyermekkorának és fiatal felnőtti életterének élményanyagából –, hanem új, megváltozott közegéből választ magának témát.
Három témával foglalkozik állandóan az elmúlt bő egy évtizedben Szerbia: Koszovóval, Európával és azzal, hogy mikor lesznek választások. Ezért volt olyan tragikus az a pillanat, amikor az ország, engedve a nemzetközi nyomásnak, kiadta az utolsó hágai körözöttet: a közvélemény ugyanis egy szintén többéves témával lett szegényebb, Hágáról már nem hallhattunk annyit ezek után.
Az olaszországi politikai helyzet nem veszélyezteti az európai pénzügyi piacokat, az új kormány heteken belül megalakulhat – közölte a napokban magabiztosan Giorgio Napolitano olasz államfő. Nem mindenki hisz neki, mert a február 24-én és 25-én megtartott előrehozott parlamenti választásnak nincs igazi győztese.