A szent öregekre ádáz szaracén
hegyi rablóbanda csapott le tevén,
és nem hagyván mást, csak kunyhók szemetét,
kifosztottak minden jámbor remetét.
„A városban elleszünk alamizsnán”,
szóla Sziszoész, „vágjunk át a pusztán!
Mellékletek
Idén ünnepli fennállásának nyolcvanadik évfordulóját a Magyar Szó. A különleges jubileum alkalmából az egész év folyamán számos újítással, illetve kisebb-nagyobb meglepetéssel készülünk olvasóink s...
Két évtizeddel ezelőtt jegyezték be hivatalosan Nyugat-Bácska első regionális jellegű civil szervezetét, amelynek a Kuckó Gyermeksarok nevet adták a doroszlói alapítók
Mindhárom nővel egy májusi vasárnap beszélgettem. Elmesélték, hogy hogyan küzdöttek a rákkal, miközben a palicsi fákon énekeltek a madarak és besütött a nap az ablakon.
Az elmúlt másfél év a mesterséges intelligencia térnyeréséről szólt. A mai gyerekek már szinte okostelefonnal a kezükben születtek, és olyan alapvető számukra az állandó internetes jelenlét, mint a...
A Szerbiai Református Keresztyén Egyház június hetedikén Alkotmányozó Zsinatot tartott, ahol a folyó ügyek megtárgyalása mellett nagyobb horderejű döntések is születtek. A református egyház, csakúg...