2024. szeptember 11., szerda

Vélemény

A jobbik részt választani

Az évi szabadságok ideje van, sokan azonban szubjektív vagy objektív okokból még a tavalyit sem használták ki. Idegesek, krónikusan kimerültek, mert vagy túlhajszolták őket, vagy ők hajszolták túl magukat.

Miért piros a paroli?

Évtizedek óta úgy olvasok, hogy először szinte gyorsolvasással „átfutok” a könyvön, és vagy félreteszem, vagy – szerencsére jóval gyakrabban – a második, alaposabb olvasás során már elmerülök a részletekben, el-eltűnődöm az író egyik-másik megállapításán. Lovas Ildikó Rózsaketrec című regényénél nem sikerült a jól bevált módszeremet követni.

Dicséret és intelem

Állítólag kétféle ember létezik: az egyik bevallja, a másik pedig nem, hogy jólesik neki, ha megdicsérik. Ez alól a magas állami instanciák képviselői sem kivételek, hiszen végeredményben ők is csak emberek.

Önzetlenül

mint 40 ezer sérült és halott katonát hagytak a csatamezőn. Egy arra járó svájci üzletembert, Henry Dunant-t elborzasztotta a látvány, és üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségére sietett.

Nem bezárni, büntetni!

Az utóbbi néhány évben valóságos hajtóvadászat folyik azok a vállalkozók ellen, akik, elsősorban az eladott áruért, vagy elvégzett szolgáltatásért járó számlát „elfelejtik” átadni a vevőnek. Ezzel tulajdonképpen adóeltitkolás bűnét követik el, ami – főleg a kapitalista országokban – főbenjáró vétséget jelent.